Meztelenre vetkőzött egy turista a római szökőkútban, az olaszok őrjöngenek
Az állami emlékműnél sikerült botrányt csinálni.
Az állami emlékműnél sikerült botrányt csinálni.
Az olasz parti őrség Diciotti nevű hajója fedélzetén 177 menekülttel továbbra is a szicíliai Catania kikötőjében várakozik, miután Matteo Salvini olasz belügyminiszter nem engedélyezte a migránsok partra szállását elosztásukat sürgetve az EU-tagállamok között.
A beomlott olasz híd üzemeltetőjét vádolták, valamint az Európai Unió költségvetési megszorításait említették a keddi genovai tragédia felelőseit kereső olasz politikusok. Pedig a kormányzó Öt Csillag Mozgalomnak is lehet felelőssége a tragédiában. A genovai főügyész szerint egyértelmű, hogy nem "véletlen baleset" történt.
Az váltotta ki a kritikát, hogy Matteo Salvini belügyminiszter bejelentette, nem engedi be a bevándorlókat és felgyorsítja a már az országban tartózkodó migránsok deportálását. Salvini és Orbán Viktor szoros politikai szövetségeseknek számítanak, s a két politikus gyakran védi meg a másikat.
Olaszország azonnali hatállyal kitoloncol 57 tunéziai migránst, akiket a Földközi-tengeren mentettek ki - jelentette be Matteo Salvini olasz belügyminiszter, mindössze órákkal azután, hogy a migránsok partra szálltak.
Matteo Salvini Moszkvában állt ki az orosz kormány mellett.
Orbán és a legtöbb szóba jöhető euroszkeptikus haverja lényegében a Kreml érdekeinek szekértolója. Vélemény.
Mintha ugyanazt a vázlatot kapná meg a két jobboldali, populista politikus.
Spanyolország is megtagadta a kikötést hétfőn a Mission Lifeline német civilszervezet (NGO) mentőhajójának. 230-an utaznak rajta.
Matteo Salvini Facebook-oldalán kezdte terjeszteni a Fideszben előszeretettel alkalmazott igét. Nagyjából ugyanúgy, ahogy Orbánéknak is szokásukká vált.
A szélsőjobboldali belügyminiszter azzal vádolja a menekülteket mentő civil szervezeteket, hogy összejátszanak az embercsempészekkel.
Az oroszbarát, rasszista politikus, Matteo Salvini most egy 224 menekültet szállító hajónak intett be.
Németországban elhalasztották az Angela Merkel koalícióját fenyegető összecsapás menekültügyben, ám az EU jövő heti csúcstalálkozójától sem várnak megállapodást, annyi önös érdek szabdalja táborokra a tagországokat.
Sokakat felháborított Matteo Salvini javaslata. A Liga politikusa úgy fogalmazott, hogy az Olaszországban illegálisan élő külföldieket kitoloncolják, de az olaszországi romákat "sajnos" ott kell tartaniuk.
Tóth Bertalan vagy Mesterházy Attila - ez a kérdés a szocialisták vasárnapi elnökválasztás előtt, miután az utolsó pillanatokban Kunhalmi Ágnes visszalépett is visszalépett a jelöltségtől. Eközben Orbán kitartóan örömködik az új olasz kabinet húzásain, pedig ebből ő még akár rosszul is kijöhet. Ez a hvg.hu közéleti podcastja.
Miért nem lehet konstruktív az illiberális/autoriter erők ideológiai együttműködése?
Több olasz polgármester is keményen bírálta Matteo Salvini olasz belügyminisztert a földközi-tengeri eset kezelése miatt.
Telefonon beszélt az olasz és a magyar külügyminiszter, és Szijjártó üdvözölte, hogy az olaszok megvédik a tengeri határt - azaz nem engedték kikötni az Aquarius mentőhajót terhes anyákkal, gyerekekkel, kísérő nélküli kiskorúakkal.
Az új populista-EU-szkeptikus olasz kormány ég a vágytól, hogy együtt dolgozzon az EU reformján Orbánnal, de van egy komoly konfliktus köztük: kötelező menekültkvótát akarnak. Amiről Orbán persze hallani sem akar.